Sony Playstation 5 folyékony fém hűtés javítása - Blog - Armacomp Számítástechnika és Mobil szerviz

Armacomp Számítástechnika és Mobil szerviz Blog

Éliás Attila - Armacomp Számítástechnika és Mobil szerviz Blog
Éliás Attila
Programozó

Sony Playstation 5 folyékony fém hűtés javítása

Sony Playstation 5 folyékony fém hűtés javítása

A Sony a Playstation 5-nél egy új hűtési megoldást szabadalmaztatott: lényegében a korábbi hűtőpasztát cserélték szobahőmérsékleten is folyékony fémre. Szükség volt rá, hiszen a hőtermelés megnőtt a Playstation 5 esetén. Szántak is rá időt rendesen:
"Több mint két évet töltöttünk a folyékony fém hűtőmechanizmus bevezetésének előkészítésével." - mondta annak idején Masayasu Ito, a Sony Interactive Entertainment hardvermérnöki és üzemeltetési alelnöke.
Szükség is van a hatékonyabb hűtésre, hiszen a Playstation 4 tapasztalatai és a teljesítménynövekedés egyértelműen a hőelvezetés szükségességét támasztották alá!

De mit is jelent a folyékony fém (liquid metal) hűtés? Egy egyszerű magyarázattal hővezető paszta helyett egy jobb hővezető képességű anyagra cserélte a Playstation 5 SoC-jának és hűtőbordának hűtőközegét. Ez a csere akár 86%-kal is javíthatja a hőátadást, így egy hatékony léghűtéssel együtt stabilabb tartós működést biztosít a konzolnak. De itt nem ér véget a dolog, hiszen az alapból folyékony fémet valahogy kordában is kellene tartani, hiszen nem csak, hogy gondot okozhat, ha kifolyik a helyéről (gyengül a hőátadás), de mivel egyben - fém lévén - vezeti is az áramot, így akár zárlatot és ezzel nagyobb károsodást is okozhat a készülékben. Gondoljunk bele, hogy olyan alkatrészeket lát el nagyobb feszültséggel, amik finoman szólva is érzékenyek rá!

Erre a hibára hívták fel a figyelmet az elmúlt időszakban az "állítva vagy csak fektetve használd a Playstation 5 konzolodat" posztok, viták, szervizek megjegyzései, stb. A kérdést alapvetően a Playstation 5 tulajdonosok káromkodásai kísérték, akiknek a készüléke tönkrement. Bizonyos szervizek képei alapján az APU tömítése megrepedt, így a folyékony fém szivárgása a későbbiekben zárlatot okozott - ezt a tulajok állítása szerint a függőleges tárolás eredményezte. Természetesen az ellenkezőjére is érkeztek a nyilatkozatok / módosított nyilatkozatok: pl. a Reddit-en (https://www.reddit.com/r/playstation/comments/17l6osg/is_ps5_metal_liquid_leaking_a_real_issue_no_more/), vagy az egyik szervize youtuber esete: https://wololo.net/2023/01/05/youre-killing-your-ps5-by-using-it-vertically-due-to-a-design-flaw-by-sony-according-to-hardware-experts/, A vitát eldönthetné egy gyártói nyilatkozat, de azon kívül, hogy a Playstation 5 esetén a hűtést nem akadályozza az üzemeltetés pozíciója, nem mondtak semmit, igaz azt sem mondták, hogy évek múlva is pont ugyanolyan lesz  folyékony fém pozíciója a SoC és a borda között!

Tény, hogy a folyékony fém nem egy stabil megoldás: ezt már mi is tapasztaltuk. Van, hogy elegendő a hűtőközeg eligazgatása (magyarul az egyik oldalon jobban felgyűlik a folyékony fém, és a többlet mennyiséget eligazítjuk az APU felületén), de előfordulhat, hogy pótolni kell az "anyagot". Jobb esetben nem okoz problémát (konkrét ilyen esettel mi még nem találkoztunk), de jó kérdés, hogy a hiányzó folyékony fém hova tűnik a SoC és a borda közül: el nem párolog, az biztos!

Nem oldaná meg a problémát egy kiváló minőségű paszta sem, hiszen a hővezetőképesség olyan mértékben csökkenne, ami a működést is befolyásolja! Nem is ajánljuk senkinek!

Találkoztunk más szervizek "javítási" munkájával már, ahol klasszikus hővezető lapot próbálták használni, de inkább nem minősíteném barbár munkának (pedig az). Nem véletlen a Playstation 5 esetén a megváltozott hűtőközeg: kell a megnövelt hővezető képesség!


A lenti videóban a Sony Playstation 5 folyékony fém hűtőközeget visszük fel újra, hogy a hűtési problémák megoldódjanak: ebben az esetben már a gép működésében is léptek fel hibák a hűtés hiányából!


Hírek

Armacomp Számítástechnika és Mobil szerviz

Rólunk

Cégünk 1998-ban alakult, de az Armacomp Számítástechnika Szaküzlet és Mobil szerviz 2003-ban nyitotta meg kapuit Karcagon. Az üzlet alapító tagjai már korábban is foglalkoztak számítástechnikával, így a megszerzett tapasztalatuk és szaktudásuk biztosította a sikeres indulást. Az Armacomp Számítástechnika Szaküzlet és Mobil szerviz széles termékkínálattal rendelkezik, így a számítás ...

Szerviz szolgáltatások

Mobiltelefon szervíz

Árajánlatot adunk, és annak elfogadása esetén javítjuk a készüléket a lehető legrövidebb határidőn belül

TOVÁBB

Számítógép szervíz

A számítógépek szervizelési igénye gyakorlatilag egyidős a számítógép megszületésével: valószínűleg már Neumann János is szervizelte első számítógépét :)

TOVÁBB

Operációs rendszer telepítése

Sokan találkozhattak már azzal az egyszerű problémával, hogy vagy lelassul az egész gép, vagy egyáltalán be sem tölti az operációs rendszert.

TOVÁBB

Vírusirtás

A védelem nagyon fontos a mai internettel átszőtt világban: ahol nincs vírusirtó, ott nagy mértékben ki van téve a vírusos fertőzésnek

TOVÁBB

Helyszíni javítás, hibaelhárítás

Nem lehet mindent szakszervizbe vinni: a hálózat, a rögzített elemek nem mozgathatóak. Erre jó a helyszíni javítás kiszálló szolgálattal!

TOVÁBB

Adatmentés, adat archiválás

Az adathordozó pótolható, a rajta lévő adat nem! Adatmentés rendszeresen, professzionálisan HDD-rő, SSD-ről, pendrive-ról, ...

TOVÁBB

Nyomtató javítás

A nyomtatókat - megfelelő karbantartás híján - előbb, utóbb javítani kell: görgők, fejegység, fixáló, dob, stb. - kopóalkatrészek!

TOVÁBB

Konzol takarítás, újrapasztázás XBOX, Playstation, Nintendo

Minden elektronikai eszköz egyik esküdt ellensége a por! Nem véletlen, hiszen a por rossz hővezető, így a lerakódott szennyeződés alatt az alkatrészek jobban melegednek, nem tudnak megfelelő hőmennyiséget átadni a környezetnek vagy a hűtőrendszernek.

TOVÁBB

Konzol tárhelybővítés, háttértár (SSD, HDD) cseréje XBOX, Playstation

A háttértár mérete sokszor jelent kihívást a játéktársadalomnak. A konzolon (mint egy számítógépen is, vagy egy telefonon úgy az XBOX-on és a Playstation-ön) a legtöbb helyet az alaprendszer, a játékok és alkalmazások foglalják.

TOVÁBB

Konzol HDMI port cseréje XBOX, Playstation

Érthetetlen, de akár ijesztő jelenség is lehet a felhasználók körében az a hibajelenség, amikor a konzol (XBOX, Playstation) bekapcsolás után pörög, hallhatóan működik (a hűtés beindul), a visszajelző LED is dolgozik rendeltetésszerűen, de semmilyen egyéb visszajelzés a monitoron, TV-n, egyéb kijelzőn nincsen.

TOVÁBB

Kontrollerek javítása: PC / Playstation / XBOX / Nintendo

Bár a gyári kontrollerek általában jól bírják a strapát, de azért idővel a használhatóságuk csökken: akár csak az akkumulátor kezdi feladni (az újabb gépek mind Vezeték nélküli megoldást kínálnak a játékvezérlőkhöz), akár driftel vagy csak egyszerűen már nem működnek a karok, gombok rajta.
Az új kar beszerzése lehet az egyik megoldás, de a hibák nagyja orvosolható egy jóval költségkímélőbb kontroller javítással: analog kar cseréje, nagytakarítás, akkumulátorcsere, stb.

TOVÁBB

Mobiltelefon szerviz

Mobiltelefon kijelző csere

A kijelzőcsere egy mobiltelefon esetén a legdrágább javítási folyamatok közé tartozik, leginkább azért, mert ez a legköltségesebb alkatrész is egyben (természetesen a komplett alaplapot kivéve).

TOVÁBB

Mobiltelefon akkumulátor csere

Leglátványosabb hibajelenség, és talán egyértelműbb: az akkumulátor felpúposodik, a kijelzőt vagy a hátlapot feszíti, és mozdítja el akár a helyéről. Ebben az esetben akár nagyobb kárt is okozhat a készülékben.

TOVÁBB

Mobiltelefon töltőcsatlakozó / töltő Flex kábel csere

Milyen jelenségek, tünetek utalhatnak egy mobiltelefon esetén a töltőcsatlakozó hibájára?
Elsősorban nem tölt a telefon, vagy ha tölt is, akkor minimális mennyiségű energiát sikerül beleerőszakolni a készülékbe viszonylag hosszú időtartam alatt. Ez utalhat az akkumulátor és / vagy a töltőcsatlakozó (microUSB, Type-C USB-c, lightning) hibájára is.

TOVÁBB

Mobiltelefon hátlapi (fő) kamera csere

A mobiltelefon hátlapi kamerája az esetek legnagyobb százalékában fizikai sérülés miatt lesz használhatatlan: repedés, törés, karcolás.

TOVÁBB

Mobiltelefon kamera lencse csere

A mobiltelefon hátlapi lencséje jellemzően a kamera modul védelmét szolgálja, így annak sérülése esetén a kamera is nagyobb valószínűséggel sérülhet. A törött lencsén mind a por, pára és nedvesség is könnyebben jut el a kameramodulhoz.

TOVÁBB

Mobiltelefon beszédhangszóró csere

A mai kornak megfelelő mobiltelefonokban már nem csak egy hangszóró található jellemzően, de a működéshez a megfelelő működés mindegyik esetében elvárható. Milyen jelenségek esetén gyanakodhatunk a mobiltelefon beszédhangszóró hibájára?

TOVÁBB

Mobiltelefon rendszerhangszóró / csörgőhangszóró cseréje, javítása

A mai kornak megfelelő mobiltelefonokban már nem csak egy hangszóró található jellemzően, de a működéshez a megfelelő működés mindegyik esetében elvárható.
Milyen jelenségek esetén gyanakodhatunk a mobiltelefon csengőhangszóró, rendszerhangszóró hibájára?

TOVÁBB

Mobiltelefon rendszer telepítés / szoftveres javítása Android, iOS

Egy mobiltelefon is számítógép, így az operációs rendszer a használat során akár a folyamatosan felgyűlő problémák miatt is belassulhat, használhatatlanná válhat. Természetesen egy nagyobb rendszerfrissítés sem árt időnként, illetve sokszor egyszerűbb újratelepíteni a rendszert, mint az egyedi problémákat, szoftvereket egyenként megkeresni és "kieggyelni".

TOVÁBB

Mobiltelefon hátlapi burkolat csere

A mobiltelefon hátlapja sem egy egyszerű borítólap sok esetben manapság. Részben látvány kérdése, hogy elviseljük-e a törött, karcos hátlapot, de nagyon fontos szempont, hogy sokszor a mobiltelefon kameráját védő burkolat is egyben (egyes típusok esetén a kamera lencsevédő egybeépítve található a hátlappal), valamint a pára-, csepp- és vízállóságot is nagyban befolyásolja.

TOVÁBB

Mobiltelefon kijelzővédő fólia

A mobiltelefonok egyik legsérülékenyebb pontja a kijelző! Lehet Gorilla Glass xxx sorszámú védelem, lehet IPxx védelem vagy IPX védelem, akkor sem védett a behatásoktól a kijelző.

TOVÁBB

Armacomp Számítástechnika és Mobil szerviz Blog

Szeretnél többet tudni rólunk?

A kérdések és válaszok oldalon összegyűjtöttük azokat a fontosabb kérdéseket, amik eszünkbe jutottak. Ha egyéb kérdésed van, írd meg nekünk e-mailben!.

Kiemelt témák

Nyomtató

  • Lézer
  • Tintasugaras
  • Szervizelés
  • Patron/Toner

Helyszínre kiszállás

  • Eseti
  • Szerződéses

Kapcsolat egy kattintással

  • Armacomp Karcag.
    5300 Karcag, Szent István sgt. 17.
    Armacomp Törökszentmiklós.
    5200 Törökszentmiklós, Kossuth tér 7.
    Armacash Debrecen.
    4029 Debrecen, Csapó u. 80.
    ArmaCar.
    5300 Karcag, Laktanya utca 17.
  • Tel.: +36 59 300 484
    Fax: +36 59 300 484
  • ugyfelszolgalat@armacomp.hu
  • www.armacomp.hu

Felügyeleti hatóság

Az Ön települése/irányítószáma

Biztonsági kód: 123456